Két évvel ezelőtt iskolánk negyvenéves évfordulója alkalmából volt diákunkkal, a Zalaegerszegi Birkózó Egyesület vezetőedzőjével, Gerencsér Zoltánnal beszélgettünk. Mesélt arról, hogy edzőként milyen módszerekkel dolgozik, hogy milyen tehetséges diákok vannak a jelenlegi eötvösösök között. Ezek közül most Henczi Benjámin 7.a, Koltai László 4.b és Ugranyecz Flórián 4.b osztályos tanulók meséltnek a birkózásról.
Szeretünk birkózni járni, mert ott nagyon jó fej gyerekek vannak, normális közösségben, ahol mindenki rendes és fegyelmezett. Zoli bácsi szigorú, elvárja a rendet és fegyelmet, de emellett vicces is. Ez a sport megtanít minket küzdeni, hogy ne adjuk fel. A versenyeken a kisebb korosztály grundbirkózásban küzd meg egymással, ilyenkor csak a vállat lehet megfogni és tolni szabad. Nagyobbaknál jön a kötött és a szabad fogás, utóbbinál lábra is lehet menni. A verseny az mindig egy stresszhelyzet, általában az elején nagyon izgulunk, mert sok ismeretlen gyerek között vagyunk, de 1-2 menet után már elmúlik ez az érzés. Súly alapján kerülünk csoportokba, ennek ellenére is előfordul, hogy nagyobb gyerekkel kerülünk össze, és sokkal nehezebb így harcolni. Ezért kell figyelni az étkezésre, de azért néha belefér a süti és a csoki is. Az sem könnyű, ha egy csapattárssal kell megküzdenünk. Lackó és Flórián a legjobb barátok, és volt már sajnos olyan verseny, ahol egymás ellen kellett harcolniuk, ilyenkor a győzelem egyáltalán nem jó érzés. Összességében érmeket nyerni felemelő. Szoktunk a Balatongyörökön nyaranta táborozni, ami mindig egy nagy élmény, sok edzésünk van, és ezáltal sokat fejlődünk.
Henczi Benjámin
Apukám vitt le először birkózni még óvodásként, régebben ő is, és a nagypapám is birkózott. Zoli amellett, hogy az edzőm, a keresztapám is. Nekem heti öt edzésem van, de emellett otthon is erősítek fekvőtámasszal, súlyzózással. Én már kötött és szabadfogásban is versenyzem. A sportolásban a szüleim, nagypapám támogatnak. Eddig 19 arany-, 6 ezüst-, és 10 bronzérmet szereztem.
A legjobb eredményeim:
Magyar Bajnokság III. helyezett
2020 Győr Nyugat-Magyarországi Szabadfogású Bajnokság I. helyezés
2020 Tatabánya Diák Dunántúli Bajnokság I. helyezés
2020 Somogyjád Diák 1. Területi Kötöttfogású Magyarországi Bajnokság I. helyezés
2020 Somogyjád Délnyugati-Magyarország Területi Diák 1. Szabadfogású Verseny I. helyezés
Koltai László
Én 3 és fél éves korom óta birkózok, most már heti négy edzésünk van. Otthoni edzésként én felüléseket, fekvőtámaszt, plankelést szoktam csinálni. A hivatalos versenyzésem 2020-ban kezdődött, amikor bekerültem a Diák II. korcsoportba. Nagyon jól indult a tavaszi szezon, hiszen területi selejtezőben elért eredményével bejutott az országos döntőbe. Sajnos a járvány miatt már nem került megrendezésre, és az idei szezonban sem indítanak Diák II. kategóriában országos versenyt.
A legjobb eredményeim:
Dunántúl bajnokság szabadfogás Győr II. helyezés
Nyugat-Magyarország Régió Diák II. Szabadfogású Verseny III. helyezés
Területi Diák II. Szabadfogású Verseny Somogyjád II. helyezés
Nemzetközi Szabadfogású Gyermek Gála II. helyezés
Tófeji Kerámia SE Zala megye I. helyezés
Ugranyecz Flórián
Én 3 éve kezdtem birkózni, előtte kézilabdáztam. Nagyon szeretem ezt a sportot, mert izgalmas, bármi megtörténhet. Én is szoktam otthon plankelni és fekvőtámaszozni. A szüleim és testvérem támogatnak a sportolásban. Apával van egy kis mondókánk is: "Első kerék műhely, hátsó kerék roncstelep."
A legjobb eredményeim:
2018 Körmend Regionális grundbirkózó verseny: II: helyezés
2019 Tófej Regionális Szabadfogású birkózóverseny: I. helyezés
2019 Bük Dunántúli Regionális Szabadfogású birkózóverseny: II. helyezés
2019 Győr Dunántúli Regionális Szabadfogású birkózóverseny: II. helyezés
2020 Győr Dunántúli Regionális Szabadfogású birkózóverseny: I. helyezés
2020 Somogyjád Dunántúli Regionális Szabadfogású birkózóverseny: I. helyezés
2023.06.02 17:32
Beiskolázás a 2021/2022-es tanévre
A 2021/2022-es tanév első évfolyamáról
A Zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola három első osztály indítását tervezi.
A szabad iskolaválasztás jogát gyakorolva a szülők tanítót, tanítókat is választhatnak, akik négy évig nevelik-oktatják gyermeküket. E kérés teljesítésénél figyelembe kell venni a hatályos jogszabályokat, előírásokat.
A tanköteles óvodások előzetes válogatás nélkül nyerhetnek felvételt, s nyolc évig biztonságban érezhetik magukat az iskolában. Adottságaik, képességeik, szorgalmuk, valamint teljesítményük alapján felkészülten juthatnak el az általuk választott középiskolába.
Otthonos környezetben, nyugodt légkörben gyermekközpontú oktatás, sokoldalú személyiség-fejlesztés folyik. A tehetséggondozás kiemelt szerepe mellett nagy hangsúlyt fektetünk a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatására, egyéni fejlesztésére.
Fontosnak tartjuk az iskola megszerettetését, derűs, vidám gyerekek nevelését, ugyanakkor nagy gondot fordítunk az alapkészségek (olvasás, írás, számolás) elsajátítására.
Hagyományaink, kulturális életünk rendezvényeibe már első osztályos koruktól bekapcsolódhatnak:
Eötvös-napok (Eötvös-műsor, játékok, versenyek), farsang, erdei iskola, kirándulások, téli és nyári táborok. Sokszínű délutáni programokat kínálunk: vizuális foglalkozások, énekkar, néptánc, társastánc, moderntánc, tömegsport, bábszínház-, színházlátogatás.
Büszkék vagyunk...
Iskolánk alkalmazotti közösségére, mely 2009-ben a "Zalaegerszegért díj" kitüntetésben részesült kiváló oktató, nevelő munkájáért.
Kiemelkedő tanulmányi eredményeinkre: az elmúlt tanévek során az Eötvös diákjai kitűnő eredményeket értek el az országos tanulmányi döntőkön, matematika, magyar nyelv- és irodalom, informatika, természetismeret, történelem, ének műveltségterületeken.
A kompetencia méréseken nyújtott teljesítményünkre, tanulóink az országos átlag feletti eredményeket értek el a felmérések során.
Sportsikereinkre, kosárlabda, atlétika, labdarúgás, sakk sportágakban. Fiú kosárlabda csapataink a Diákolimpia országos döntőiben szerepeltek 201-2019-ig minden alkalommal dobogón állhattak, kétszer aranyérmesek lettek.
Pezsgő kulturális életünkre: az Eötvös-műsorokra, ünnepélyeinkre, a vers- és mesemondó versenyek szereplőire, az énekkarunkra, a képzőművészet területén jeleskedőkre.
A tanköteles korú gyermek(ek) szüleit megilleti a szabad intézményválasztás joga. A szülők elvárásainak - biztonságot nyújtó, Zalaegerszegért díjas iskola, kiváló tanítók, tanárok, jó tárgyi feltételek - örömmel teszünk eleget.
A Zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola az alábbiakat veszi figyelembe a leendő első osztályos tanulók beíratásánál, felvételénél:
. zalaegerszegi gyermek, aki az iskola felvételi körzetében lakik,
. zalaegerszegi gyermek, aki nem az iskola körzetében lakik, de nagyobb testvére már az intézmény tanulója,
. zalaegerszegi gyermek, aki nem az iskola körzetében lakik,
. nem zalaegerszegi lakhellyel rendelkező gyermek, de a településnek Zalaegerszeggel közoktatási megállapodása van,
. nem zalaegerszegi lakhellyel rendelkező gyermek
E szempontokat kiegészítettük, s bármely esetben további előnyt jelent, ha a tanköteles:
. testvére az iskola volt diákja,
. szülei az intézményben dolgoznak,
. szülei a közoktatás, művelődés területén dolgozó közalkalmazottak, köztisztviselők.
A Zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola büszke arra, hogy a létrejötte óta e szempontok szerint minden tanévben felvette a jelentkezőket, s jó osztályokat tudott kialakítani, működtetni. A 2020-2021-es tanévet 89 elsős tanulóval kezdtük meg.
2023.06.02 17:32
Történelem verseny
Tanulóink részt vettek a Salla Művelődési Könyvtár által meghirdetett háromfordulós megyei történelem levelező versenyen.
II. helyezést ért el Déri Soma 8.b osztályos tanuló (felkészítő tanára: Standi Gyuláné) és Süle Olivér 7.a osztályos tanuló (felkészítő tanára: Szalayné Kámán Szilvia).
A legjobb tízbe került Tóth Péter 8.b, Gaál Olivér és Odonics Noel 8.a osztályos tanulók.
A versenyen eredményesen szerepelt továbbá Cseppán Zsombor és Markó Áron 8.a (felkészítő tanáruk: Geráth Júlia), valamint Veilinger Ádám 8.b osztályos tanuló.
Gratulálunk a tanulóknak a szép eredményhez! 2023.06.02 17:32
Kalligráfia verseny a magyar kultúra napja alkalmából
1989 óta minden évben január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc nemzeti imánk, a Himnusz kéziratát.
Idén - rendhagyó módon - egy kalligráfia versenyt szerveztünk a jeles alkalomból, melyre kicsik és a nagyok egyaránt nevezhettek. Sok kisdiák dolgozott lelkesen, hogy a Himnusz első versszakát minél díszesebb betűkkel vesse papírra, így rengeteg szemet gyönyörködtető darab született.
Köszönet mindazoknak, akik bármilyen módon segítették a gyerekek és a szervezők munkáját!
A legjobban sikerült alkotások készítői:
3. évfolyam:
1. Kakas Veronika 3. a, Koltai Marcell 3. a
2. Becze Krisztián 3. c
3. Kőrösi Bianka 3. b
4. évfolyam:
1. Dombai Mira 4. a
2. Rabi Kristóf 4. a
3. Takács Zsejke 4. b
5-6. évfolyam:
1. Salamon Fanni 6. b, Rékli Hunor 6. b
2. Darabos Dániel 6. b
3. Bokor Marcell 5.c
7-8. évfolyam:
1. Bekő Ráhel 7. c
2. Hidasi Luca 8.b, Simon Jázmin Adelina 7. b
3. Nagy Veronika 8. c
2023.06.02 17:32
Karate
Iskolánk tanulói közül többen is karatéznak. Köztük Lőcsei Lili 7.a osztályos tanuló, aki 2019-ben világbajnoki 4. helyezett lett, és Veilinger Ádám, aki az elmúlt évben összesített első helyezett lett a magyar bajnokságon. Először együtt bemutatják, hogy mi is az a karate, majd az egyéni sikereikről, élményeikről is írnak.
A mi sportunk a Karate. Szándékosan írtuk nagybetűvel, hisze ez nem csak egy sport, hanem már az életünk részévé vált. Mind a ketten, a Zalaegerszegi Shotokan Karate Egyesület tagjai vagyunk. Shotokan karatéval foglalkozunk, ez a négy nagy karatestílus egyike. Edzőnk, Molnár Tamás öt danos mester.
A versenyek két részből állnak. Az első rész a kata, a formagyakorlat. A második a kumite, küzdelem. Kata kategóriában az előre megtanult formagyakorlatot mutatjuk be. Itt pontozzák többek között a technikai tudást, az atlétikusságot, az erőt és a gyorsaságot. Kumite, azaz szabad harc, amikor két versenyző egymás ellen harcol.
Szeretjük a karatéban azt, hogy mindig lehet újat tanulni, nem lehet a végére érni. Az egyes gyakorlatoknak saját jelentésük, történetük van. Először az alapokat tanuljuk meg, a támadást és a védekezést. Utána dolgozzuk ki a formagyakorlatot, valamint annak valódi jelentését, a bunkait.
Ez a sport kitartásra, tiszteletre, fegyelemre nevel, és megtanít megvédeni magunkat. Remek kikapcsolódás, sok baráttal és élménnyel gazdagodtunk általa. Mivel egy kata sorozat 100-200 elemből áll, memóriát és a koncentráló képességet is fejleszt.
A karatézók tudásszintjét övek és azon belül kyuk jellemzik. Lili barna öves és két kyus, Ádám kék öves és öt kyus.
Lőcsei Lili
2016 elején két osztálytársam, Anna és Virág unszolására léptem át először a Zalaegerszegi Shotokan Karate Egyesület edzőtermének küszöbét. Edzőm Molnár Tamás 5 danos mester, nagyon hamar meglátta bennem a tehetséget, és elmondta nekem, hogy ha ez kitartással párosul, akár még nagy jövő is állhat előttem. Igyekeztem megszolgálni a bizalmat, és megnyertem életem első versenyét. Azóta számtalan versenyen bizonyítottam, hozzá vetőlegesen 150 érmem van, amiből 90 arany. Legnagyobb eredményeim, hogy világ- és Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok és diákolimpikon vagyok, emellett sok külföldi és regionális versenyen álltam dobogón. Tavalyi évben a pandémia miatt szinte csak online versenyeztem, itt is több világversenyen értem el dobogós helyezést. Az online vereny azt jelenti, hogy vagy előre felvettük a katát, és volt olyan is, hogy élőben kellett bemutatni, és úgy közvetíteni. Az U14 lány korcsoportban az online shotokan kata világranglista élén végeztem. 2019-ben elnyertem a legeredményesebb női kata versenyzőnek járó elismerést.
Nagyon jó az az érzés, amikor a kumitében teljesen átszellemülten harcolhatok, ekkor ki tudom zárni a külvilágot, nem a betanult sorozatot csinálom, hanem ami éppen jön. Ilyenkor nem izgulok, hanem ösztönösen érzem, hogy mit kell csinálnom.
Hobbi szinten dzsúdózom, mivel a karatéban is vannak dzsúdó elemek, így alaposabban meg tudom őket tanulni.
Versenysportot nehéz támogató háttér nélkül megvalósítani. Családom nagyon sokat segít, ők lendítenek át a mélyponton. Édesapám a versenyeken támogat, anyukám pedig a kudarcokat segíti feldolgozni. Osztályfőnököm, Szalayné Kámán Szilvi néni is lelkes rajongóm, figyelemmel kíséri pályafutásomat, ha a sport miatt elakadok a tanulásban, ő mindig segít.
A jövőmet úgy képzelem el, hogy a diploma megszerzése után edzőként és nemzetközi versenybíróként szeretnék tevékenykedni. Biztos, hogy hasonlóan a 2020-as évhez sok meglepetést tartogat a 2021-es év is, de kitartással, és akaraterővel hiszem, hogy még sok ilyen eredményes évet tudhatok majd a hátam mögött. Mindent bele fogok adni, hogy a szeretteim, tanítóim és osztálytársaim büszkék legyenek rám!
Legjobb eredményeim:
. 2018 óta az SKIF magyar válogatott csapat tagja vagyok.
. 2017-ben világ- és Európa-bajnok lettem.
. Többszörös magyar bajnok és diákolimpikon vagyok.
. 2019-ben világbajnoki 4. helyezett lettem és a magyar válogatott csapat legeredményesebb női karatésa.
. 2020-ban online Shotokan világranglista első helyezettje lettem.
Veilinger Ádám
2018 elején, édesapám biztatására álltam neki karatézni. Azóta sem bántam meg, nagyon szeretem az edzéseket, mert élvezet egy ilyen nagy tudású edzőtől tanulni mint Molnár Tamás. Én is szeretek versenyezni, de számomra minden verseny egy stresszhelyzet, amit még nehezen tudok leküzdeni. Van, hogy, a kumite részre utólag nem emlékszem pontosan.
Apukám támogat a versenyzésben, amikor nem volt kedvem edzeni, akkor bíztatott. Mindig ott van mellettem, ha nehézségekkel találom szemben magam. Számomra nem okoz nagy nehézséget az iskolai tanulmányokkal összeegyeztetni a heti 5-6 edzést.
Legjobb eredményeim:
2019. április SKIF Országos Bajnokság, Ercsi, Kihon Ippon Kumite: 1. hely
2019. október XXIV. WKF Karate Diákolimpia, Szigetszentmiklós, Kumite: 5. hely
2020. szeptember 29. Hungarian Tatami Karate Cup, Szigetszentmiklós, Kata: 3. hely
2020 Magyar Online Karate Kata Bajnokság 12 online +1 élő forduló: összesített 1. hely
2023.06.02 17:31
Léleksimogató Népdalgála
2023.06.02 17:31
Mesélő természet című városi mesemondó verseny
A József Attila Városi Tagkönyvtár Mesélő természet címmel rendezte meg a városi és városkörnyéki alsó tagozatos tanulók számára mesemondó versenyét, ezúttal online módon. Iskolánkból Kőrösi Bianka, 3. b osztályos tanuló 3. helyezést ért el. Gratulálunk a jó eredményhez! Köszönetet mondunk tanítójának, Kiss Zoltánnénak, a szülőnek és mindazoknak, akik segítettek a felvétel elkészítésében!
2023.06.02 17:31
Sportolók az Eötvösben
Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk tanulói közül nagyon sokan szabadidejüket sportolással töltik. A következő pár hétben sportáganként néhány kiemelten tehetséges tanuló fogja bemutatni az adott sportot, beszél motivációjáról, elért eredményeiről. Reméljük, hogy az írások kedvet ébresztenek arra, hogy kövessék példájukat.
Úszás
Nagy Napsugár 6.c
Elsős koromban szüleim vittek el úszni tanulni. Ott a későbbi edzőim (Horváth Csaba és Horváth Tamás) azt mondták, hogy tehetséges vagyok, ezért egy jobb csoportba kerültem. Ennek meglett az eredménye, mert már második osztályosként elkezdtem versenyezni. Mellúszásban értem el a legjobb eredményeket, de vegyes- és gyorsúszásban is versenyzek, és az elmúlt időszakban próbálkozom a hosszútávú számokkal is.
A Zalaco Zalaegerszegi Úszó Klub Sportegyesület tagja vagyok. Heti 11 edzésünk van. Minden nap iskola előtt, reggel 5:50-kor már a víz mellett kell lennünk. Ezen kívül minden délután és szombaton is van edzésünk. Egy átlagos nap 7-8000 méter úszok. Fárasztó minden reggel korán kelni, de szeretem, mert barátaim az úszótársaim, és hatékonynak, erősítőnek érzem az edzéseket. Az edzőim komoly munkát követelnek meg tőlünk, de úgy érzem, hogy emellett figyelnek is ránk.
A 2020-as év nekünk is más volt. Tavasszal nem volt vízi edzés, csak online torna. Nyártól mehettünk újra vízbe, és sajnos versenyt is kevesebbet rendeztek idén.
Örülök, hogy a szüleim támogatnak a sportolásban. Elkísérnek a versenyekre, szoktam a vízben is hallani a bíztatásukat. A legszebb versenyemlékem, amikor 400 vegyesben sikerült 5:50 alatti eredményt, 5:39-es időt elérnem.
Legszebb eredmények:
XII.+I Scitec Győr Open - Győr, 2019. - 400 m vegyes, 6. helyezés, időeredmény 00:05:39:00
Előd 11 éves zalaegerszegi természetbarát, az ország egyik legfiatalabb madarásza, a Zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola 5.c osztályos tanulója. Iskolatáskájából soha nem hiányozhat a madárhatározó, madarászberkekben fiatal kora ellenére igazi 'szaktekintélynek' számít. Mára elmaradhatatlan kellékévé vált baseball sapkája mellett a hatalmas objektíves fényképezőgépe is. Több ezer fotót készített már, amiből most iskolánknak is megmutat néhányat.
Egy online versenynek, a Fajbook-nak köszönhetően Előd a madarak mellett a hüllők, kétéltűek és ízeltlábúak világában is magas szinten elmerült. Egy év elteltével országos első helyezést ért el a 14 év alatti kategóriában, sőt, a felnőttek között is az első 10-ben végzett. Nyereményei között szerepelt egy meghívás a világhíres természetfotós, Máté Bence pusztaszeri birtokára, illetve az azt körülvevő természetvédelmi területre, ahova nyáron utazott el biológia-testnevelés szakos pedagógus apukájával. Ott speciális lesből nézhette a karnyújtásnyira lévő szalakóta szülőket, miközben etették fiókáikat, testközelből fotózott búbos bankát, vörös vércsét, fekete gólyát, bakcsót, jégmadarat, illetve kézből etetett ürgéket. Az éjszakát egy különleges vidralesben töltötte, ahol modern technikát alkalmazva egy különleges üvegen keresztül szemlélte a háborítatlan természetet.
Szabadidejében Előd azóta is a természetet járja, legújabb elmaradhatatlan kelléke a lepkehatározó, ami segíti erdei barangolásaiban, hogy minél több látványos fényképpel bővüljön a gyűjteménye.
2023.06.02 17:31
Eötvös karácsony-Boldog ünnepet kívánunk!
Ez időtájt az előző években izgalommal volt teli az iskola aulája. Karácsonyi műsorra készülődtünk. A mindenkori harmadikasok verseket és jeleneteket tanultak, a gyönyörű hangú énekkarosok dalától zengett az előtér, kellemes hangulatú zenék adták meg a közelgő ünnep hangulatát. Ez utóbbi kivételével most ez mind elmaradt a járványhelyzet miatt. Hiányzik a készülődés izgalma, az énekkar gyönyörű dalai, az együttmunkálkodás és persze a végeredmény közös élményei, a meghatottság könnycseppjei, a siker öröme....és minden, ami ilyenkor olyan természetes volt és annyi örömet okozott (és persze fáradtságot is...).
E kényszerhelyzetben válogattunk a régebbi műsorok jeleneteiből, s a harmadik évfolyam tanítói kisfilmet készítettek, hogy ezzel legalább kicsit felidézzék a karácsonyi érzéseinket.
E kis válogatással kívánunk valamennyi tanulónknak, kollégánknak, szülőknek és nagyszülőknek áldott, békés és szép karácsonyt!
2023.06.02 17:31
Hódítsd meg a biteket! Sikerek a nemzetközi informatika versenyen
A "HÓDítsd meg a biteket!" verseny a nemzetközi BEBRAS-kezdeményezés magyar partnere. A kezdeményezés célja, hogy megmutassa az informatika területének sokszínűségét, felhasználási lehetőségeit és területeit; felkeltse az érdeklődést az informatika iránt; segítse az oktatásban résztvevőket minél színesebb, érdekesebb, motiválóbb informatikai gondolkodást segítő feladatokkal, lehetőségekkel. A verseny szervezője: Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatika Kara.
Magyarországon 2020-ban 249 iskola több mint 29.341 diákja vett részt sikeresen a versenyen.
A Kishód kategóriában iskolánk tanulói a következő helyezéseket érték el:
1. hely: Németh Csongor Bence (4. b)
3. hely: Szabó Zsombor (4. c)
4. hely: Németh Dániel (4. c)
6. hely: Török Dominik (4. b)
8. hely: Csegezy Bendegúz (4.c)
9. hely: Bruchner Máté (4.c) Rettegi Hanna (4. c)
A Benjamin kategóriában a 6. helyen végzett Peresztegi-Szakály Mátyás (5.a)
A nagyszerű eredményeket elért diákok Grófné Györkös Valéria (4.c), Mikóné Kocsis Éva (4.b) és Pup Ildikó (5.a)tanítványai.
Gratulálunk a nagyszerű teljesítményekhez!
Hamarosan advent utolsó vasárnapja köszönt ránk, s az ünneppel együtt a várva várt szünet is megérkezik. Negyedik gyertyagyújtásunkon a kertvárosi templom plébánosa, Molnár János atya szól hozzátok hangüzenetben, s osztja meg írásban is karácsonyváró gondolatait. Fogadjátok szeretettel az ismert magyar népénekünk különleges feldolgozását a 7. c-s népdalosok, az 5. osztályos csengettyűzők és Nagy Veronika (8. c) fuvolaelőadásában. Áldott, békés ünnepet kíván a szerkesztők és szereplők nevében: Standi Mariann néni
" Advent 4. vasárnapján meggyújtjuk koszorúnk negyedik gyertyáját. Te meg lehet, hogy összecsapod a tenyeredet, csettintesz egyet és azt mondod, hogy "minek kellett ezzel ennyit vacakolni, miért nem lehetett mindjárt az elején meggyújtani mind a négyet?" És, tudod, még valahol meg is értelek, hiszen ma már mindent azonnal megkaphatsz: gyorsétterembe járunk, ahol azonnal kész a kaja; az on-line leadott teszt dolgozatodat azonnal értékeli a számítógép; neked már nem kell az informatikát a DOS-rendszerrel kezdened, egyből a Windows a kezdő operációs rendszered; nem kell sorba állnod vásárlásnál, intézhetsz mindent azonnal a neten; ma már elvárás, hogy a vonat és a busz percre pontosan érkezzen. Ha mindent azonnal kapsz, akkor most minek itt hetente vacakolni azzal, hogy először egyet, aztán már kettőt, hármat, most pedig négy gyertyát gyújtunk?
Tudod, az advent éppen most kell, a mai embernek, neked, fiatalnak és bizony minden felnőttnek! Megtanulni újra, hogy az életben folyamatok vannak, lépésről lépésre haladunk az egyre szélesedő ismeretben, lehetőségekben. Nem baj, hogy van egy szelete az életnek, ahol még mindig nem kapsz meg mindent azonnal. Elfelejtettük kivárni a sorunkat, elfelejtettünk megtanulni alapokat és már nem is hisszük el, hogy a monitoron látható kép mögött programok sora fut. Kimarad az életedből az, hogy egy kevésbé sikerült dolgozatnál még nyersz egy fél napot, amíg anyuék nem tudják meg az eredményt, és talán már nem is tudod, milyen fantasztikusan működik a biológia, hogy farkas éhes leszel, mire elkészül egy finom ebéd és feszültek leszünk, ha a telefon, vagy számítógép nem hajtja végre az adott utasítást.
Az advent várakozni tanít. És az sem mindegy, hogy mire, vagyis leginkább Valakire! Mert valljuk be, nagy urak lettünk! "Mit képzel magáról a másik, hogy bennünket megvárakoztat?" De az Isten Isten marad, mi pedig teremtmény! Őrá még nekünk, önelégült uracskáknak is várnunk kell! Tudok-e rá várni? Elismerem, hogy ő még akár késhetne is, de nem késik, csak akarja, hogy a szívedben várjad őt!
Ezért kellett ez a négy hét! És talán belátjuk, még ez is csekély volt ahhoz, aki érkezik! Mert Jézus közeledik!"
2023.06.02 17:31
Siker a Bolyai országos döntőjén
A járványhelyzetre való tekintettel a Bolyai matematika csapatverseny országos döntőjét 2020. december 12-én, szombaton online rendezték meg.
A 4.c osztály csapata, "Zsombi és a csajok" néven az országos döntőn az előkelő 4. helyezést érték el. A csapat tagjai: Horváth Lilla, Kovács Adél, Schneider Viola és Szabó Zsombor. Felkészítő: Grófné Györkös Valéria
Gratulálunk a szép eredményhez! Büszkék vagyunk rátok! 2023.06.02 17:31
A harmadik gyertya is lángra lobbant az adventi koszorún. Az örvendezés vasárnapján a rózsaszínt gyújtottuk meg. Ez a mostani örömünk azonban nem olyan felhőtlen, mint máskor. Bizony nem látjuk még a járvány végét, bár sokan áldozatos küzdelmet folytatnak az emberi életek megmentéséért. Szóljon ma fohászunk a mindennapok hőseiért, az egészségügyi dolgozókért. Szeretettel ajánlom figyelmetekbe Johannes Hartl német teológus, író imáját, és vendégként Mónika lányom énekét. Diplomás ápolóként 40 napos szolgálatát kezdte meg az ajkai Covid-kórházban a legelesettebb betegek között. Dala szóljon mindazokért, akik legszebb ünnepünket önzetlen munkájuk miatt a családjuktól távol kénytelenek tölteni.
"Uram, eléd hozzuk betegeinket - vigasztalásért és gyógyulásért fohászkodunk. Legyél közel a szenvedőkhöz, vigasztald a szomorkodókat.
Adj bölcsességet és energiát az orvosoknak, kutatóknak; erőt minden nővérnek és betegápolónak ehhez a különösen nagy terheléshez. Imádkozunk mindazokért, akik szenvednek a pániktól. Mindazokért, akiket legyőz a félelem.
Jóságos Atyánk, mindenkit eléd hozunk, akiknek karanténban kell lenniük, magányosak és senkit nem tudnak átölelni. Töltsd el szívünket békéddel. És igen, kérünk azért, hogy ez a járvány visszahúzódjon, a számok csökkenjenek, újra minden a régi lehessen. Tégy minket hálássá minden egészséges napunkért."
Vasárnap talán jutott minden jógyerek csizmájába a Mikulástól egy kis ajándék, rövidítve a várakozás idejét karácsonyig. Második virtuális adventi gyertyagyújtásunk alkalmával Grófné Györkös Valéria tanítónő, intézményvezető helyettes ünnephez kapcsolódó írását osztjuk meg veletek. Vali néni gondolatait erősíti a 8.e,d és a 7.a osztály dalosainak éneke: "Tud-e bármi szebbet adni, mint a békés nagyvilág?" E szép gondolatokkal induljon advent második hete, őrizzétek és "adjátok tovább."
"Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben." (Juhász Gyula)
Ebben a mai, bizonytalan, gondokkal teli világban még fontosabbá válik az adventi várakozás. A várakozás, mely ünneppé varázsolja a hétköznapokat is. Ilyenkor feldíszítjük otthonunkat, s szívünk is jósággal töltődik.
Fontos, hogy elcsendesedjünk, hogy helyet adjunk életünkben az igazi értékeknek. Megtanuljuk becsülni az egyszerű és legfontosabb dolgokat: az egészséget, a családot, a barátokat, a segítőkészséget, a biztonságot..
Felértékelődik néhány kedves szó, egy mosoly, egy baráti jótett, melyek többet érnek bármilyen ajándéknál. Gondoljuk végig, mi az, amit egymásért tehetünk!
Bármilyen kicsi gesztus jólesik embertársainknak. Ezekkel a kis gesztusokkal talán mi lobbantjuk fel a remény szikráját azoknak a lelkében, akiknek csak kicsi bíztatásra van szükségük, hogy új erőre kapjanak, hogy gyorsabban gyógyuljanak, hogy közelebb kerüljenek álmaikhoz.
Ezüst szánon jön a tél... - az Eötvös suli 4. évfolyamos tanulóinak kiállítása a VMK-ban
Különleges időszakot élünk. A gyönyörű őszi színek keverednek a vírus szelével és már az első hó is megjelent. Bezárkózunk, a családok többet vannak együtt, a gyerekek szívesebben olvasgatnak, rajzolnak.
Kiállításra készülnek, ahogy már többször is! Az Eötvös Iskola tanulói sokoldalúságukról nevezetesek - kosárlabda, énekkar, néptánc, tanulmányi versenyek, rajzpályázatok - mindenhol megállják a helyüket! Még csak most lett vége az ősznek, de már a telet idézik meg alkotásaikkal. Nem telik el év, hogy osztályaink ne vennének részt, a Megmutatom magam! című kiállításon. Pedagógusaink nagy figyelmet fordítanak a művészeti nevelésre (is), hiszen ennek fontossága megkérdőjelezhetetlen: fejleszti a képzelőerőt, a szépérzéket, a kreativitást. Sikerélményhez juttat, segít, hogy meglássuk a szépet a hétköznapokban is. Jelen esetben a tél szépségeit próbálják megmutatni tanítványaink, előre vetítve a következő évszak érkezését.
A tárlat csak online tekinthető meg. Fogadják szeretettel negyedikeseink munkáit:
Ide kattintva tekinthetik meg a kiállítást. 2023.06.02 17:31
E nehéz időkben még inkább szükségünk van hagyományaink lélekemelő, megtartó erejére. A hétfő reggeli közös gyertyagyújtások bensőséges hangulatát most az online-térben próbáljuk megidézni. Az adventi koszorún az első gyertya azért égni fog az aulában, az ének, a beszéd és az imádság viszont a virtuális térbe költözött.
Első közös gyertyagyújtásunkon fogadjátok szeretettel Sümegi Mária Etelka tanító néni múltidéző gondolatait gyermekkora felejthetetlen karácsonyvárásáról és az 5. b-s népdalosok adventköszöntő énekét:
Az advent számomra a várakozás, felkészülés, a reménykedés és az öröm ideje is. Egymás tiszteletének, megbecsülésének a kifejezése. Ezeket az érzéseket, emberi értékeket útravalóul kaptam a nagyszüleimtől és a szüleimtől.
Adventi időszakban, hosszú téli délutánokon, közösen munkálkodtunk. Anyai nagyanyám megtanított kukoricacsuhéból angyalkát készíteni. Apukámtól elleshettem a gyertyaöntés tudományát. Édesanyám megmutatta, hogyan kell örökzöld növényeinkből gyönyörű koszorút készíteni. Közben sokat beszélgettünk. Meséltek a régi néphagyományokról. Terveztük a karácsonyi finomságokat. Akkoriban is voltak nehéz időszakok, mégis soha nem láttam senkit keseregni. Keresték a jót, a szépet! Megtanítottak arra, hogy minden nehéz helyzetből van kiút.
Az idei évben is érdemes az elődeink példáját követni! Meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, az iskolában, osztályokban, otthon, családi körben, aminek segítségével meghitté, nyugodttá tudjuk varázsolni az adventi időszakot. Kívánok mindenkinek emberséges, csendes, békés készülődést a nagy napra!
2023.06.02 17:31
Népdalos online-siker
A Vass Lajos Népzenei Verseny középdöntőjéből szépen összecsengő, hangulatos dalcsokrával iskolánk Vadrózsák csoportja a Kárpát-medencei, országos döntőbe jutott! A 7. osztályos dalosok ez év októberében online módon vettek részt a sümegi középdöntőn, videóra rögzített produkciójuk beküldésével, amit a zsűri kiemelt arany minősítéssel jutalmazott. A 7. a osztályos Mrakovics Míra szólóban érdemelte ki a legmagasabb minősítési fokozatot, ami belépő az országos döntőbe.
Csoporttagok: Bekő Ráhel, Both Dominika, Both Sára (7.c), Mrakovics Míra (7.a)
Felkészítő: Standi Gyuláné
Mindenkinek köszönjük a szurkolást és gratulálunk dalosaink sikeréhez!
2023.06.02 17:31
Bolyai Matematika Csapatverseny
Ebben a tanévben a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulói online zajlottak a járványügyi helyzetre való tekintettel. Kedvenc tanévkezdő versenyünkön nagyon jól szerepeltek diákjaink!
Gratulálunk valamennyi versenyzőnek és felkészítő tanáraiknak!
Eredmények:
4. évfolyam
1. helyezés: Horváth Lilla, Kovács Adél, Schneider Viola, Szabó Zsombor (4.c)
Felkészítő: Grófné Györkös Valéria
4. helyezés: Andrasek Vilmos, Bekő Ráhel, Horváth Noémi, Hosszú Nátán (7.c)
Felkészítő: Csillagné Tóth Gabriella
8. évfolyam
3. helyezés: Nagy Martin, Serman Péter, Árvai Nimród, Tóth Péter (8.b)
Felkészítő: Pup Ildikó 2023.06.02 17:31
"Használd újra" című rajzpályázat
A Zalaispa Zrt. "HASZNÁLD ÚJRA" címmel, hulladékok újra-használata és újra-hasznosítása témakörében indított rajzpályázatot. Iskolánkból Banitz Boróka 4. a osztályos tanuló az általános iskolások kategóriájában 3. helyezést ért el. Gratulálunk az elért eredményhez! Felkészítője Horváthné Sümegi Mária volt.
2023.06.02 17:31
Újabb meseillusztrációk a Mecénás Galériában
Az Aranypálca című népmese megihlette a 3-4. évfolyam tanulóit is. Iskolánk Mecénás Galériájában az ő rajzaikból nyílt online kiállítás. Köszönjük a kis alkotóknak a csodálatos, fantáziadús meseillusztrációkat! Felkészítők voltak: Gombos Tamásné, Németh Krisztina, Pál Gabriella, Császár Anikó, Gyökeres Viktória, Horváthné Sümegi Mária.
2023.06.02 17:31
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny - körzeti forduló
Iskolánk diákjai ebben a tanévben is lelkesen készültek a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójára. A járványhelyzetre való tekintettel a verseny szervezői online formában bonyolították le a versenyt. Tanulóink remekül helytálltak a megmérettetésen.
A legjobban teljesítő csapatok helyezései:
5. évfolyam
3. hely - Horváth Olivér (5. c), Korpics Zalán (5. c), Mozsdényi Ádám (5.a), Peresztegi-Szakály Mátyás (5. a)
Felkészítő: Geráth Júlia
5. hely - Bonnyár László, Goldfinger Balázs Hunor, Németh Gergő, Tóth Nándor (5. b)
Felkészítő: Gerencsér Teodóra
8. évfolyam
2. hely - Benkő Gergő, Fehér Anna Franciska, Heller Boglárka, Peresztegi-Szakály Bálint (8. e)
Felkészítő: Horváthné Balogh Mária
Gratulálunk a diákoknak és felkészítőiknek a nagyszerű teljesítményekhez!
Ide kattintva a versenyről további információk találhatók.
2023.06.02 17:31
Vers- és mesemondó verseny
"Tarka lepke, kis mese..." című megyei vers- és mesemondó versenyen Cseppán Zsombor 8.a osztályos tanuló 3. helyezést ért el. A járványügyi helyzetre tekintettel a versenyre a kiválasztott mű előadásáról videót kellett beküldeni a tanulóknak. Felkészítő tanára Geráth Júlia. Gratulálunk!
A szervező Apáczai Művelődési Központ munkatársai a héten adták át a tanulónak a jutalmat.
Link 2023.06.02 17:31
Népdalverseny
Sajnos az idei tanév első felében nélkülöznünk kell a népdalversenyek hagyományos formáját. Iskolánk 7. osztályos tanulóiból álló Vadrózsák éneklő csoport és Mrakovics Míra szólista viszont bejutott a Vass Lajos Népzenei Verseny középdöntőjébe, amit Sümegen rendeztek. A járvány miatt sok énekes, így a mi dalosaink is, online küldték el produkciójukat. Szurkoljunk, hogy tehetséges énekeseink tovább öregbíthessék iskolánk hírnevét 2021 tavaszán a Kárpát-medencei döntőben is!
Vadrózsák: Both Dominika, Both Sára, Bekő Ráhel 7.c, Mrakovics Míra 7.a
2023.06.02 17:31
Október 23-i megemlékezés
Kedves Diákok, Kollégák!
A sárga rózsák ősszel is nyílnak, és emlékeztetnek bennünket történelmünk jeles évfordulójára, az 1956-os eseményekre.
A 64 évvel ezelőtti időszak hőseinek többsége sajnos már nem él. Iskolánk célja, hogy méltó módon emlékezzünk azokra, akik küzdöttek népünk szabadságáért, vállalták a börtönt, a kitelepítést, a hontalanságot, vagy legdrágább kincsüket, az életüket áldozták érte.
Az októberi forradalom tiszteletére tanáraink és diákjaink készítettek egy felvételt - a járvány idején így ünneplünk -, melyet ajánlok mindenki figyelmébe.
Kérem, tekintsétek meg a . linkre kattintva!
Köszönetemet és elismerésemet fejezem ki Standi Gyulánénak, a 8.b osztálynak és valamennyi közreműködőnek a munkájáért!
Hanzséros Alajos intézményvezető
2023.06.02 17:31
Sikerek a Nemzetközi Kenguru matematikaversenyen
A Matematikai Tehetségekért Alapítvány (MaTe Alapítvány) minden évben megrendezi Magyarországon, a Kangourou sans Frontieres nemzetközi alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt. A tavalyi verseny a járványügyi helyzet miatt elmaradt, melyet nemrégiben pótlólag megrendeztek.
Ezen a versenyen iskolánk tanulói kiválóan szerepeltek! Gratulálunk!
2. évfolyam: Gárgyán Bence 12. helyezés
Felkészítő: Pál Gabriella
3. évfolyam: Szabó Zsombor 4. helyezés, Székely Júlia 9. helyezés, Schneider Viola 13. helyezés
Felkészítő: Grófné Györkös Valéria
Dombai Mira Lea 13. helyezés
Felkészítő: Dienes Viktória
Németh Csongor Bence 18. helyezés Török Dominik 19. helyezés
Felkészítő: Mikóné Kocsis Éva
4. évfolyam: Proszenyák Léna 1. helyezés Varga Petra 18. helyezés
Felkészítő: Szakonyné Feith Erika
Peresztegi-Szakály Mátyás 2. helyezés Mozsdényi Ádám 8. helyezés
Felkészítő: Kocsisné Horváth Katalin
7. évfolyam: Peresztegi-Szakály Bálint 7. helyezés Horváth Regina 13. helyezés Nagy Martin 11. hely
Felkészítő: Pup Ildikó
2023.06.02 17:31
Európai Diáksport Napja 2020.
Immár ötödik alkalommal, 2020. szeptember 25-én rendezte meg Zalaegerszegen iskolánk az Európai Diáksport Napja 2020 elnevezésű rendezvényt. Célja, hogy felhívja a figyelmet az iskolai testnevelés és sport jelentőségére. Alkalmat ad az élményközpontú, örömteli mozgásra a fiatalok számára. Diákjaink testnevelés óra keretén belül tanári kísérettel vettek részt a programban a járványügyi javaslatoknak megfelelő módon. Körülbelül 600 fő teljesítette az osztály szintjének megfelelő távot, a legfeljebb 2020 métert. Alsó tagozatosok játékos feladatokat végeztek szabadtéren karikával, labdákkal, babzsákkal, ugrókötéllel és ügyességi gyakorlatokat teljesítettek a játszótéri eszközökön. Felső tagozaton a multifunkciós sportpályán labdarúgó és kosárlabda csapatok mérték össze a tudásukat és váltófutásban versenyeztek diákjaink. A jól sikerült sportnapunkat jövőre is szeretnék megszervezni.
2023.06.02 17:31
A magyar népmesék napja
2005 óta szeptember 30-án ünnepeljük a magyar népmesék napját. Ebből az alkalomból iskolánk alsós tanulói Az aranypálca című magyar népmesét illusztrálták. Az ötödik évfolyam diákjai pedig a Vár és a forrás című népmeséhez készítettek rajzokat. A sok lelkes kis művész munkáit októberben, a Mecénás Galériában állítják ki iskolánk könyvtárosai. A tárlat csak online (facebook, honlap) tekinthető meg! Először az 1. évfolyamos tanulók rajzai láthatók. Hanzséros Alajos igazgató úr online megnyitójában így üdvözölte a kis alkotókat:
Kedves Elsősök!
A magyar népmese napja alkalmából köszöntelek benneteket! A személyes találkozásunk sajnos ma elmarad, ezért tanítóitokat hívom segítségül, hogy gazdag mesevilágunk alakjaival tegyék emlékezessé Benedek Elek születésnapját. Hallgassátok meg a remek történeteket, vegyétek kezetekbe az "aranypálcát", varázsoljatok, rajzoljatok és érezzétek jól magatokat!
Üdvözlettel: Hanzséros Alajos
Gratulálunk a szép rajzokhoz! Köszönet a felkészítőknek is: Szakonyné Feith Erikának, Bali Mariannának, Kocsisné Horváth Katalinnak.
2023.06.02 17:31
Zenei Világnap az Eötvösben - 2020. október 1.
1975-ben Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezésére vált a zene világnapjává október elseje.
Iskolánkban eddig hagyományosan koncertekkel, meghívott előadókkal ünnepeltünk. A járványhelyzetre tekintettel az idén a megemlékezés különleges módját választottuk. Online házi hangversenyt szerveztünk, melyen iskolánk hangszert tanuló diákjai, kiváló népdalosai, énekesei lépnek fel, s természetesen lesznek meglepetésvendégeink is. A videóösszeállítást a Zene Világnapján tekintik meg osztálykeretben iskolánk tanulói.
Az aulában ügyes kezű diákjaink Vivaldi: Négy évszak című művének Ősz tételéhez készített alkotásai láthatók. A szünetekben vetítés kíséretében fel is csendül a népszerű barokk muzsika.
Oly nagy szeretettel ajánljuk minden kedves érdeklődő figyelmébe, amilyen nagy odaadással készült!
2023.06.02 17:31